| Ozirisz és Szeth
Ozirisz földi király volt, és furcsa módon mindenki szerette... vagy majdnem mindenki. Felesége Ízisz imádta, s alattvalói kedvelték... persze azért akadt kivétel. A bátyja, Szeth kifejezetten gyülölte. Féltékeny lett a sikereire, ezért aztán fondorlatos tervet főzött ki. Hogyan tegye el úgy láb alól a testvérét, hogy az ne tudódjon ki?
Mi lenne, ha Ozirisz teste soha az életben nem kerülne elő?Miért is ne? Gondoskodni kell arról, hogy senki se találhassa meg a holttestet. Véres meló volt, de hát túl kellett esni rajta. Szeth először meggyilkolta Oziriszt, majd feldarabolta a tetemet 14 részre. A húscafatokat aztán szétszórta a Nílus partján, a többit pedig a krokodilokra bízta. Azonban a kítünő terv megbukott. Izisz mindent bejárt, minden zugot felkutatott és végül meg is találta férje testének maradványait. Óvatosan összeillesztette a darabokat, majd vászonpólyába csavarta a testet, hogy ne essen szét. Ilyenformán Ozirisz volt az első egyiptomi múmia.Ezután Ízisz Anubisztól kért segítséget.Anubisz életet lehelt Oziriszba, azonban emberként már nem térhetett vissza a földre, átköltözött a túlvilágra, és ő lett a halottak istene.
Anubisz lett a balzsamozás istene, Ízisz pedig a halottak védője. És Szeth?Hórusszal, Ízisz és Ozirisz fiával kellett megmérkőznie. A hosszu és kegyetlen harcban sikerült kiszúrnia Horusz egyik szemét, de végül mégis ő maradt alul, s arra lett kárhoztatva, hogy hátralévő életét a halottak birodalmában töltse. | |